Páva Zsolt, Pécs korábbi polgármesterének szolgálati ideje alatt valósult meg a Gyugyi László gyűjteményének megvásárlása és „hazakerülése” az Európa Kulturális Fővárosa Pécs2010 projekt keretében:
– Gyugyi László, bár személyes kötődése korábban nem volt Pécshez, mindig is szeretettel volt városunk iránt, aminek alapvetően egy oka volt: a Zsolnay porcelán. Közismert, hogy a világ egyik legnagyobb gyűjteményét rakta össze, több évtizedes kitartó és fáradhatatlan munkával. Több alkalommal mesélt a Gyugyi-kiállítás megnyitását követően arról, hogy egyes darabokat hogyan és milyen körülmények között tudott megszerezni. Időnként kalandfilmeket idéző helyzetekben. Esetünkben elmondhatjuk, hogy nemcsak a könyveknek, hanem a Zsolnay porcelán tárgyaknak is megvan tehát a maguk sorsa.
Személyes ismeretségünk is a Zsolnayhoz köthető. Amikor elődöm, Tasnádi Péter elhunyta után Pécs polgármester lettem 2009 májusában, akkor szinte azonnal elő kellett venni a „Gyugyi ügyet”. Az előzményekről annyit, hogy Pécs – készülvén az Európai Kulturális Főváros címre – felvette a kapcsolatot a gyűjtővel a kollekció hazatelepítése érdekében. A tárgyalások rendben folytak és közel állott a megállapodás, amikor kiderült, hogy a városnak nincsen elég pénze a gyűjtemény átvételére és emiatt azt javasolta, hogy egy harmadik szereplő bevonásával a magyar vállalkozó szektorból teremtsenek anyagi fedezetet az ügylet fedezete érdekében. Gyugyi László ez utóbbi megoldást az első perctől ellenezte és félő volt, hogy kútba esik a megállapodás. Gyugyi úr később elmondta, hogy mindenképpen eladta volna a kollekciót, ha úgy alakul akkor piaci körülmények között, mert kora miatt már nem tudta azt a koncentrált figyelmet fordítani a porcelán tárgyak felé, amit azok szerinte megérdemelnek.
Ezt az elakadt helyzetet kellett megoldani valahogy. Biztos voltam abban – és most sem gondolom másként -, hogy pénzügyi akadálya nem lehet ennek a páratlan és minden tekintetben Pécs identitását hordozó gyűjtemény megvételének. Igyekeztünk kedvező körülményeket kialakítani a megbeszéléshez, hogy a külső feltételek is segítsék szándékainkat. Júniusban városunk volt a házigazdája az „Operalia” rendezvénynek, amely fiatal, tehetséges operaénekesek számára teremt szereplési lehetőséget. Ennek a programnak a kiötlője egyben lelkes szervezője Placido Domingo a híres spanyol tenor volt. A záróesemény pedig egy fantasztikus szabadtéri koncert volt a Dóm téren, soha nem látott tömeg előtt. Szerintem ez az este sokáig megmarad a pécsi kollektív emlékezetben. Természetesen Gyugyi László jelen volt és találkozott Domingóval is. Szóval az előkészítésre nem lehetett panasz. Tulajdonképpen egy hosszabb és egy rövidebb megbeszélés során mindent tisztáztunk. Megállapodtunk a főbb alapelvekben: külső szereplő nem vesz részt a projektben, a gyűjteményt bemutató állandó kiállítás helyszíne a leendő Zsolnay Negyed, a gyűjtemény nem megbontható, csak egyben lehet kezelni, továbbá Gyugyi László nevét viseli majd. A vételárat hivatásos becsűs állapítja meg és ennek az összegnek 50%-t Gyugyi úr elengedi. Magyarán féláron jutunk a porcelán tárgyakhoz! A többi pedig, ahogy szokták mondani innentől történelem Megkötöttük a szerződéseket, szakértőink Pittsburghbe – Gyugyi László állandó lakhelyére – utaztak és irányították a tárgyak csomagolását, szervezték a hazaszállítást. 2010 szeptemberében a még nem teljesen elkészült Zsolnay Negyedben, az egykori Sikorszky házban megnyílt a „Zsolnay aranykora – Gyugyi László gyűjteménye” című kiállítás.
Gyugyi László és Pécs kapcsolata tovább erősödött a következő időszakban. Szinte nem volt év, hogy az idős gyűjtő ne jött volna Pécsre. Ilyenkor mindig újabb és újabb csodás tárgyakkal érkezett, hiszen magáról a gyűjtés szenvedélyéről nem tudott lemondani, amelyeket be kellett illeszteni a gyűjtemény egészébe. Ilyenformán a kollekció fokozatosan gyarapodott, ide nem sorolva az egyik Zsolnay óriásváza és díszkandalló ügyét. Gyugyi László óriási lelkesedéssel gondozta a porcelán kincseket, mindig volt új javaslata arra, hogy mit lehetne jobban vagy másként csinálni, hogyan tudnánk még szebben bemutatni a tárgyakat. Ezek az alkalmak két vagy akár több hétre is szóltak és ez idő alatt az itteni tartózkodásnak szinte minden percét a kiállításon töltötte. Kedvenc időtöltése is ehhez kötődik. A kiállítás termeiben úgy járt és kelt, mint egy látogató és sokszor az érkező csoportokat követve figyelte az elhangzott reakciókat majd egy idő után „felfedve” magát tartott nagyívű előadásokat a meglepett vendégeknek. Személyes öröm volt számomra, hogy Pécs közgyűlése díszpolgári címet adományozott Gyugyi László részére, ezzel is kifejezve a város háláját. Távozásával egy kiváló embert, egy nagyszerű patriótát és Pécs igaz barátját veszítettük el.
Már két éve működött a Gyugyi-gyűjtemény, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, amikor 2012-ben Márta István lett a múzeumot is magába foglaló városi cég ügyvezető igazgatója. Ezt követően évente többször is találkozott Gyugyi Lászlóval:
– Sokszor találkoztunk, sokat beszélgettünk Lászlóval a „Zsolnayt” is igazgató koromban. A tisztelet és a csodálat miatt Lászlónak szólítottam, nem tudtam lelacizni. Racionális gondolkodása és a „szakszerűség” mellett megkapó, szinte ellentmondásos és megmagyarázhatatlan volt az a fajta fanatizmus, szenvedélyesség, amellyel belevetette magát a kerámia univerzum Zsolnay-bolygó rendszerébe.
Szerényen és csöndesen tanított sokakat, sokunkat.
Gyűjtőszenvedélye csodálatos világot takart, de nem hivalkodott és nem dicsekedett több évtizedes kalandozásival, felfedezéseivel, kutatásaival.
Egy őszi nap délelőttjén sajtótájékoztatót tartottunk a Sikorski – ház emeletén. Egy újabb vázát hozott (Júlia II.).
Már elmentek az újságírók, fotósok, amikor előkapott a zsebéből valamit.
- Nézd mit találtam New Yorkban egy magángyűjtőnél! – szólt oda nekem, ezzel előhúzott a zsebéből egy újságpapírba csomagolt valamit.
- Megtaláltam! Több évtizede keresem, megtaláltam végre! – sugárzó arccal, óvatosan bontogatta a gyűrött papírt.
Kiderült, hogy a gyűjtemény egyik csutorájának elveszettnek hitt kupakja találtatott meg László által.
Nosza, rögvest kinyitottuk a csutorát őrző vitrint.
Soha nem felejtem el azt az arcot, amely végtelen boldogságot és örömet sugárzott, miközben gazdája végre lezárhatta a kulacs száját.
Később, egyszer megkérdeztem tőle, ugyan mesélje el, hogy milyen érzés volt Pittsburghban az utolsó láda lezárása és az „életmű” útnak indítása.
Lassan rám nézett. Már nem tudom, nem emlékszem, hogy mondott-e valamit, de szemeiben pontosan látszott annak a pillanatnak a fájdalmas emléke, irracionalitása.
Ekkor nagyon a szívembe és az emlékezetembe zártam Lászlót.
Komor István ma is a Gyugyi-gyűjtemény kurátora. Talán mindenki közül ő állt a legszorosabb szakmai és emberi kapcsolatban az idős műgyűjtővel:
– A sors különös ajándékának tekintem, hogy tevékeny részese lehettem a Zsolnay Kulturális Negyed beruházásának. Ezzel, hála az EKF forrásoknak is, Pécs több évtizedes, súlyos adósságát tudta némiképp törleszteni a Zsolnayakkal, a Zsolnay márkával szemben. Ahogy mondani szokás, nem volt semmi az az évtized, amely a Zsolnay revitalizáció gondolatának első kézzelfogható megfogalmazásától a Zsolnay Negyed átadásáig vezetett. Annak ellenére gondolom ajándéknak, hogy a siker mellet a kudarcból is bőven kijutott, és rengetegszer éreztem, hogy olyan helyzetekbe sodródom, amelyek már teljességgel vállalhatatlanok. Végül nem adtam fel, és mind a mai napig részese tudtam maradni a történéseknek, és hogy a végső mérleg pozitív, abban nem kis szerepe van dr. Gyugyi Lászlónak, a „Gyugyi projektnek”.
A „Gyugyi projekt” eleinte nem volt a szívem csücske, de aztán 2009 nyarára, amikorra a gyűjtemény hazahozatalának jogi és pénzügyi részletei összeálltak, a Zsolnay Negyed beruházás bonyodalmai közepette valóságos oázissá vált. Mindig felüdülés volt ezzel foglalkozni, egyrészt a téma miatt, de azért is, mert mindenki, aki a megvalósulásért dolgozott, nagyjából egy irányba húzott, és Gyugyi Lászlónak köszönhetően a kollegialitás volt a jellemző, az egymás iránti tisztelet. Ezt a lelki attitűdöt egyértelműen ő hozta be közénk, az ő folyamatos pozitív, nagyon amerikai hozzáállása átragadt mindannyiunkra. De ez persze nem járt azzal, hogy az általános minőséggel kapcsolatos elvárásaiból egy cseppet is engedett volna. Szerencsénkre minden területen kompetens partnerekkel, felkészült szakemberekkel dolgoztunk együtt, és nagyjából mindent elsőre sikerült elintézni, a biztosítási ügyektől a szállítási konstrukción át egészen a vámügyekig. A gyűjtemény New York-i és pittsburghi átvétele, csomagolása már egyértelműen jutalomjáték volt, minden előkészítetten és flottul ment, a városházi kollégák színes, egybefűzött műtárgylistákat készítettek, a szállítmányozó cég profi csomagoló brigádot küldött, szóval felnőttünk Gyugyi László elvárásaihoz. Ennek köszönhetően ő is egyre nagyobb bizalommal viszonyult hozzánk, és a legnagyobb örömömre megismerhettem az ő privát személyiségét is:
Gyugyi László és a sport
Mint kiderült, Gyugyi László szenvedélyes Pittsburgh Steelers drukker volt. A sportszeretet, ahogy megtapasztaltam, az amerikai ethosz fontos eleme, tehát az élet Gyugyi Lászlót ebből a szempontból is a legjobb helyre sodorta. Ő maga nagyon tehetséges labdarugó volt, már gimnazistaként bekerült a tamási felnőtt focicsapatba, de atlétikában is jeleskedett. Amerikában megtalálta magának az igazi footballt, természetesen az amerikait. Ami még nagyobb szerencse, hogy Pittsburgh Steelers nagyon sikeres csapat, 1974 óta hatszor nyerte meg az amerikai bajnokságot, ami a második legtöbb az NFL történetében. Számomra 2009-ig gyakorlatilag ez a sportág ismeretlen volt, amit tudtam róla, az nem igazán volt szimpatikus. De Gyugyi László kitartó és türelmes szabályismertetésének és a sportág melletti agitációjának hála, mára már nekem is az egyik legkedvesebb sportágam lett. Az NFL események átbeszélése találkozásaink állandó témája volt.
Gyugyi László és az autók
Gyugyi László, mint szinte minden férfi, rajongott az autózásért. Gyakori téma volt az éppen legfrissebb Cadillac-ja. Amerikába érkezése óta csak Cadillac márkájú autót vásárolt. Elég lesújtóan beszélt a legutolsóról, ami mindenféle extrákkal volt felszerelve, többek között egy olyan rendszerrel, ami érzékelte, ha a sofőr nem elég éber, és a nadrág rázásával próbálta szükséges koncentrációt helyreállítani. Ezt az autót azért nem szerette, mert gyakorlatilag folyamatosan rázta a nadrágját, azaz soha nem volt elégedett az éberségével. Sokat mesélt angliai járműveiről is, amelyek közül egy Norton motorbicikli volt az első, de viszonylag hamar szert tett egy kétüléses MG típusú sportkocsira, és elmondása szerint ez az autó segítette őt abban, hogy feleségét megismerje, és házasságkötésük után ezzel az autóval járták be a nászutukon Franciaországot.
Gyugyi László és a gasztronómia
Gyugyi László egy igazi gourmet volt. Magyarországon kedvenc ételei az orjaleves és a libamáj voltak. Az orjalevessel kapcsolatban sokszor elmondta, hogy az amerikaiak nem tudnak rendes levest főzni, mindenhol csak a sűrű krémleveseket lehet kapni, az orjaleveshez hasonlót csak a legdrágább helyeken. Elég gyakran jártunk esténkén különböző pécsi éttermekbe, amelyekkel legtöbbször elégedett volt, de ha nem, véleményét soha nem rejtette véka alá, hanem észrevételeit a maga türelmes módján részletesen ismertette a pincérrel. Otthon Amerikában elsősorban a halak voltak a kedvencei, köztük is az alaszkai copper river lazac volt a favorit. Ehhez csak szezonálisan lehetet hozzájutni, akkor, amikor a lazacoknak az ivási ideje van. Ahogy mesélte, a szezonban szinte minden nap ilyen halat evett, és felesége halála óta maga készítette el. Egyik kedves emlékem, amikor egyszer feleségem távollétében hívtam meg őt egy grillvacsorára, és egy közönséges norvég lazacsztéket készítettem faszénen. El volt ragadtatva. Persze, akik ismerték, tudják, hogy Gyugyi László egy rendkívül udvarias ember volt.
Gyugyi László és a szigor
Gyugyi Lászlót keménynek két esetben láttam, mindkettő a kiállítással függött össze. A gyűjtemény hazahozatalának, és az állandó kiállítás megrendezésének körülményeit szabályozó szerződésnek van egy melléklete, amely a kiállítás technikai részleteiről rendelkezik. Többek között feltételként rögzítésre került, hogy a tárgyakat tükröződésmentes üveggel ellátott vitrinekben kell elhelyezni. A kivitelezés során az alsó szinten ez teljesült is, de a felső szinten a kivitelező csak hagyományos üvegeket volt hajlandó beépíteni. Nos, Gyugyi Lászlónál ez kiverte a biztosítékot. A megnyitót követően egyre keményebben lobbizott a vitrinüvegek cseréjéért, olyannyira, hogy még a szerződésbontás lehetősége is felmerült. Hasonló volt a helyzet a felső szint légkondicionálásával. Ez a megvalósult műszaki tartalomból szintén kimaradt. A szerződés ezzel kapcsolatban nem tartalmazott expressis verbis feltételt, kicsit gumi módon, modern múzeumi körülmények biztosítását írja elő. Gyugyi László hasonló keménységgel, a szerződésbontás lehetőségét is belengetve küzdött a légkondicionáló berendezések utólagos beépítéséért is. Hál Istennek mindkét esetben sikerrel járt.
Itt most befejezem a sztorizást, bár nagy a csábítás a folytatásra. De talán ennyiből is egyértelművé válik, hogy Gyugyi Lászlóra nem csak, mint gyűjtőre emlékezhetünk. Minden szempontból példaadó ember volt ő, a szó legnemesebb értelmében.
Nyugodjék békében.
